Three Poems from Clous

Written in Hungarian by Agota Kristof

Add

Szögek

A házak és az élet fölött
szürke könnyű köd

szememben a fák
jövendő leveleivel
vártam a nyarat

legjobban
a port szerettem a nyárban fehér
meleg port
bogarak és békák fúltak bele
mikor nem hullt eső
heteken át

rét és violaszín tollak a réten
megnőnek
a madarak a kutak nyakát
fűrész alá fekteti a szél

szögek
hegyesek és tompák
zárják az ajtókat vernek rácsot
az ablakokra körbe-körbe
így épülnek az évek így épül
a halál


Altató

Vesd meg az ágyadat feküdj le
és nézd az ablakon át hogy nő
odakint a tavasz és a bánat
csupa kék szomorúság az ég
s könnyrügyekkel fakadnak
sírásra a fák

Te ne sírj vesd le ruháidat vesd le
életedet feküdj pucéran s örülj
hogy magad vagy
a tavaszban magad vagy
az égben a fákban a fényben
örülj hogy nem kell fölkelned
többé nem kell szólnod felelned
járnod

Ne gondolj a hideggel ne mozdulj
fehér
testedre majd rászáll a nap
mikor ledöntik a szemközti házakat
a kéményeket s a televíziók antennáit


A betörő

Zárjátok be a kapukat
nesztelenül érkezem gonosz
fehér kezekkel
én nem a durva fajtából való vagyok
nem az ostoba és kapzsi fajtából való
fehér és keskeny a kezem
halántékomon és csuklóimon
az erek finom vonalát
megcsodálnátok ha egyszer
módotok lenne rá de én csak
akkor lépek szobáitokba
mikor már mindenki elment
mikor már mindenki hallgat
mikor már minden fény kihullt
ízléstelen csilláraitokból

Zárjátok be a kapukat
nesztelenül érkezem gonosz
fehér kezekkel
csak néhány percre jövök
kesztyűsen sötét ruhában
de minden éjjel fáradhatatlanul
és minden házba fáradhatatlanul
én nem a durva fajtából való vagyok
nem az ostoba és kapzsi fajtából való
reggel ha fölébredtek számláljátok meg
pénzeteket ékszereiteket nem hiányzik semmi

Csupán egy nap az életetekből

Published June 8, 2018
Excerpted from Clous, Éditions Zoé, Carouge 2016
© 2016 Éditions Zoé

Trois poèmes from Clous

Written in Hungarian by Agota Kristof


Translated into French by Maria Maïlat

Clous

Au-dessus des maisons et des vies
un léger brouillard gris

avec mes yeux pleins de feuilles
à venir dans les arbres
j’attendais l’été

j’aimais par-dessus tout
dans l’été la blanche
la chaude poussière
insectes et grenouilles s’y noyaient
quand la pluie ne tombait pas
pendant des semaines

le champ et sur le champ des plumes violettes
poussent
les balanciers des puits et les cous des oiseaux
le vent les couche sous une scie

clous
émoussés et pointus
ferment les portes clouent des barreaux
aux fenêtres de long en large
ainsi se bâtissent les années ainsi se bâtit
la mort


Berceuse

Fais ton lit et couche-toi
et regarde par la fenêtre
comment grandissent au-dehors
le printemps et la tristesse
le ciel n’est qu’un immense
chagrin bleu
et les arbres éclatent de sanglots
à chaque éclosion de fleurs.

Toi, ne pleure pas, enlève tes habits
enlève ta vie,
élance-toi nue, et réjouis-toi
d’être seule
dans le printemps
dans le ciel dans les arbres
dans la lumière
réjouis-toi de ne pas te lever
plus parler, plus répondre
plus marcher.

Ne pense pas au froid ne bouge pas
sur ton corps blanc
le soleil descendra
quand les maisons d’en face
seront démolies
et aussi les cheminées et
les antennes de la télévision.

(Ce poème est le seul qui ait été réécrit en français par Agota Kristof)


Le cambrioleur

Verrouillez vos portes
sans faire de bruit j’arrive avec mes méchantes
mains blanches
et je ne suis pas de la race des durs
ni de la race des idiots et des rapaces
blanches et effilées sont mes mains
sur mes tempes et mes poignets
vous admireriez la fine ligne de mes veines
si l’occasion s’en présentait
mais je pénètre
dans votre chambre seulement
quand tout le monde est parti
quand tout le monde se tait
quand toutes les lumières sont tombées
de vos lustres de mauvais goût

Verrouillez vos portes
sans faire de bruit j’arrive avec mes méchantes
mains blanches
je ne viens que pour quelques instants
ganté vêtu d’habits sombres
ainsi chaque nuit infatigablement
et dans chaque maison infatigablement
je ne suis pas de la race des durs
ni de la race des idiots et des rapaces
le matin au réveil tâchez de compter
votre argent vos bijoux rien ne manquera

Rien qu’un jour de votre vie

Published June 8, 2018
Excerpted from Clous, Éditions Zoé, Carouge 2016
© 2016 Éditions Zoé

Tre poesie from Chiodi

Written in Hungarian by Agota Kristof


Translated into Italian by Vera Gheno

Chiodi

Sopra le case e la vita
nebbia grigia lieve

con le foglie a venire
degli alberi nei miei occhi
aspettavo l’estate

più di tutto
dell’estate amavo la polvere la bianca
calda polvere
insetti e rane vi morivano soffocati
se non cadeva la pioggia
per settimane

un prato e piume viola sul prato
crescono
gli uccelli il collo dei pozzi
il vento stende sotto una sega

chiodi
puntuti e smussati
chiudono porte montano grate
tutt’attorno sulle finestre
così si edificano gli anni così si edifica
la morte


Ninna nanna

Preparati il letto va’ a dormire
e guarda dalla finestra come cresce
fuori la primavera e la pena
il cielo è tutto tristezza blu
e con gemme di lacrime scoppiano
a piangere gli alberi

Tu non piangere togliti i vestiti
togliti la vita giaci nuda e sii felice
di essere sola nella primavera
nel cielo negli alberi nella luce
sii felice di non doverti alzare
di non dover più parlare rispondere
camminare

Non pensare al freddo non muoverti
sul tuo corpo
bianco poi scenderà il sole
quando demoliranno le case di fronte
i comignoli e le antenne della televisione


Il ladro di appartamenti

Chiudete i portoni
arrivo senza far rumore con crudeli
bianche mani
io non sono della razza dei bruti
non sono della razza degli stolti e avidi
le mie mani sono bianche e affusolate
sulla mia fronte e sui miei polsi
le sottili linee delle vene
potreste ammirare se una volta
aveste modo di farlo ma io entro
nelle vostre stanze solo
quando ormai tutti sono andati via
quando ormai tutti tacciono
quando ormai ogni luce è caduta
dai vostri lampadari di cattivo gusto

Chiudete i portoni
arrivo senza far rumore con crudeli
bianche mani
vengo solo per qualche minuto
guantato in abiti scuri
ma ogni notte instancabile
e in ogni casa instancabile
io non sono della razza dei bruti
non sono della razza degli stolti e avidi
la mattina quando vi svegliate controllate pure
i vostri soldi i vostri gioielli non mancherà niente

Soltanto un giorno della vostra vita

Published June 8, 2018
Excerpted from Chiodi, Edizioni Casagrande, Bellinzona 2018
© 2016 Éditions Zoé
© 2018 Edizioni Casagrande


Other
Languages
Hungarian
French
Italian
English
Italian

In 1956, when Agota Kristof was in her early twenties, she fled from Hungary with her four-month-old daughter. As well as being separated from the country of her childhood she also left behind the notebooks which contained her first poems. The sorrow for the loss of those verses pushed the author to rewrite them as well as she could remember and perhaps to reinvent them. Over the years, Kristof composed other poems, both in Hungarian and in French, her new language, and shortly before dying expressed the wish to see all her poems collected in a book. Her wish came true in 2017, when Éditions Zoé published them in a bilingual Hungarian-French edition, which today also comes in Italian, thanks to the editions of Vera Gheno and Fabio Pusterla.
The themes of these compositions are those well known to the many and faithful readers of the novels and tales of Agota Kristof – dismay, loss, exile, the memory of love, waiting, desire – but here, in the spontaneity of poetry they seem to reach an even greater degree of intensity.

Quando nel 1956, poco più che ventenne, Agota Kristof fugge dall’Ungheria con la sua bambina di quattro mesi, oltre che dal paese dell’infanzia si separa dai quaderni che raccolgono le sue prime poesie. Il dispiacere per la perdita di quei versi spinge l’autrice a riscriverli così come se li ricorda e forse a reinventarli. Negli anni, Kristof compone altre poesie, sia in ungherese che in francese, la sua nuova lingua, e poco prima di morire esprime il desiderio di vedere raccolte tutte le sue poesie in un libro. Il desiderio si avvera nel 2017, quando le Éditions Zoé le pubblicano in un’edizione bilingue ungherese-francese, e si avvera oggi anche in italiano, grazie alle versioni di Vera Gheno e di Fabio Pusterla. 
I temi di questi componimenti sono quelli ben noti ai tanti e fedeli lettori dei romanzi e dei racconti di Agota Kristof – lo smarrimento, la perdita, l’esilio, il ricordo dell’amore, l’attesa, il desiderio – ma qui, nell’immediatezza della poesia, sembrano raggiungere un grado di intensità ancora maggiore.


Your
Tools
Close Language
Close Language
Add Bookmark